BodyBuilder Gym

A BodyBuilder Gym egy minden fitnessz és wellness jelleget nélkülöző testépítő edzőterem. Hardcore bodybuilding felszerelés, azaz vasak vannak és gépek.
Ha meglesz a jubileum és az ezredik barom is bejön megkérdezni, hogy van-e szauna, extra szolgáltatásként felszerelünk egy géppuskát.
Hozzánk ún. edzést végezni járnak az emberek, pontosabban sportolók. Jó a hangulat, nincsenek félmeztelen feszengők meg papucsos buzik, aki ide jár, az rendesen edz, nem tartja fel pofázással a többieket. Ez a terem azoknak való, akik komolyan gondolják.
Elérhetőségünk: www.bodybuildergym.hu

Friss topikok

VÉGEZTÜNK!

2014.07.27. 11:45 bodybulvár

Az Edzőterem Blog, mint a BodyBuilder Gym hivatalos blogja az Index hozzáállása és színvonala miatt megszűnik.

Már jó ideje forgott  a gyomrunk, de a végső lökést az adta meg, hogy az index létrehozott egy testépítéssel foglalkozó megélhetési blogot (ratyibuilding) amelyet egy (vagy több) tökéletesen hozzá nem értő kezdő testépítő zsírhülye készít, kizárólag pénzkereseti céllal. És mivel index belsős blog, azonnal index címlap, bármilyen szánalmas baromságot írnak is.

Ilyen színvonalú platformon, ezek mellett - ahol kisköcsögök olvasókat hülyítenek pénzért, és ehhez szerkesztői támogatásuk van - mi nem kívánunk megjelenni többé. Mint ahogy eleve a velvet napi pornószarja, a sportgéza hazugságai, a sztárolt valóságsó szereplők nyomora és egyéb szemét mellett sem szeretnénk szerepelni.

Nem érezzük magunkat jól egy pöcegördörben, szennyblogok között és nyilván nem toljuk az alja munkát preferáló - és nem mellesleg a drogozást biztos véletlenül népszerűsítő - index/blog.hu szekerét. Az index olvasói számára eddig végzett non-profit felvilágosító tevékenységünket befejeztük.

A Totalcarral szerződésem van a robogóblogra, ezen kívül az összes blog.hu-s tartalmamat megszüntetem. (Az a index.hu-t a színvonala miatt amúgy sem olvasom jó ideje: a számítógépeimen le van tiltva egyéb szennylapok mellett.)

A BodyBuilder Gym izomműhely fizikailag tökéletesen működik továbbra is a Budapest XIII. Marina sétány 1. címen, a Duna partján, valamint weben, mint bodybuildergym.hu. Ezentúl inkább oda gyártunk tartalmat - első lépésként átmásoljuk az ittenit.

Kovács "Drugs Bunny" Zsolt
főszerkesztő
www.bodybuilder.hu: Magyarország vezető testépítő/erősport magazinja

komment

Edzés télen

2014.02.03. 16:24 bodybulvár

edzés hóban.jpg
Elég viccesnek hangzik, hogy erről van mit beszélni. A tapasztalat mégis azt mutatja, hogy érdemes. Persze nyilván nem arról van szó, hogy te vagy Rocky IV. és a tundrán készülsz Ivan Drago ellen, mert télen is ugyanígy bent edzünk a teremben, de azért mégsem minden ugyanaz.

Télen, hidegben két eset van: vagy van valakinek kedve edzeni, vagy a hideg miatt lusta elmenni a teremig. Ezek tök lényegtelen dolgok, hiszen mindez akaraterő kérdése, az akaratereje pedig mindenkinek az egyéni problémája.

Nyilván kár szót vesztegetni azokra, akiknek az időjárás akadály: nekik a tél most hideg, a nyár meg majd meleg lesz, ürügy mindig van.

Más kérdés, hogy sokan újévi fogadalomként megrohanják a termet januárban és ez a lelkükben égő tűz és vasakarat kitart akár februárig is.

Valamivel érdekesebb dolog az a közkeletű bölcsesség, miszerint télen tömegelni kell. Van, aki azt hiszi, télen jobban nő az izom, mert nyáron a melegben nehezebb enni, meg ugye nyárra diétázni kell, mert jön a strand és kötelező a magamutogatás.

Nyilván emberek tömegei izgulnak arra, hogy milyen lesz Pista formája nyárra. Legalábbis Pista ezt hiszi, ezt mondja szegénynek a lelki nyomora.  Ciki neki nyáron megjelenni ha nem gyúrt, mint a güzü. A csajok dettó ugyanez, persze a diétával.

(Halkan megjegyzem: a magyar testépítő társadalmat éveken át nem érdekelte az Év Testépítője Díjátadás, derogált a díjazottakkal kezet fogni, amit részben ezért már meg sem tartunk. Nem érdekelte őket a Cedric McMillan IFBB pro szeminárium. Nem érdekelte őket - szerencsére nézőket annál jobban - a legendás Kathi Béláról (lásd. Totalcaron is) szóló Támadás 2. című film mozibemutatója.

De a Scitec Muscle Beachen ott feszeng mindenki nyáron. Ha másokról, másvalaki elismeréséről van szó, az lényegtelen, a legkomolyabb bajnokokra sem vagyunk kíváncsiak. Az önimádat, a magamutogatás viszont mindennél erősebb.)

Mindez itt fent csak rizsa, bevezető. A cikk egyetlen apró tényező miatt született meg, ami lényeges, érinti a télen is szorgalmasan edzőterembe járókat és nagyon-nagyon sokan elrontják.

Ez pedig a téli öltözet. És nem arról van szó, hogy vegyél-e fel hótaposót.

nem jó_1.jpg

Az edzőtermekben nyilván van fűtés, de normális esetben a szobahőmérsékletnél azért hidegebb van. Nem véletlen ez, ez ugyanis a normális, hiszem az edző emberek hőt termelnek, és ha a fűtés nagyon menne, kellemetlen lenne az edzést lenyomni. Feleslegesen csinálnánk a télből nyarat, hogy ugyanolyan "rossz" legyen edzeni mint nyáron a hőségben, viszont a teremből kilépve azonnal megfázzanak. Az ideális hőmérséklet egy normális teremben télen 18-20 fok. Általában ilyen viszonyok között senki sem fázik, ezért is marad a nyári lazaság, ami elég nagy hiba.

Szükséges lenne ugyanis rendesen felöltözni. Az ízületeknek nagyon fontos melegben lenniük, amit megfelelő ruházattal meg tudunk oldani. Nyáron sem baj, ha valaki beöltözve edz, csak marha kényelmetlen, de télen minimum hosszú ujjú pólót, de inkább melegítőfelsőt kellene hordani. A hosszú nadrág pedig alapvető. Semmiképpen sem javasolnám a trendi trikó-rövidgatya összeállítást, márpedig ez utóbbi sajnos igen népszerű, cseppet sem kímélve ezzel a térd ízületeit.

Annak, aki a hosszúnadrág-póló összeállítást preferálja, minimum az első pár sorozatig melegítőfelsőt/pulóvert/kapucnis cuccot kellene viselnie.  

twenty melegítő.JPG
Az ízületeink ugyanúgy viselkednek, mint egy autó motorjainak alkatrészei: amíg nem üzemmelegek, nem szabad terhelni őket. Ezen tények figyelmen kívül hagyása ízületi kopásokhoz vezetnek.

Teljesen mindegy, milyen márkájú cuccba öltözöl fel, lehet ez a legolcsóbb gagyi is, az edzőterem nem divatbemutató, de mindig legyen rajtad hosszú szárú nadrág és melegítőfelső, amikor az edzést elkezded. Nem kell kapucnis keményfiúként bohóckodni (akik igen röhejesek a rövidgatyájukban), de biztos lehetsz benne, hogy némi odafigyeléssel nagy szívességet teszel az ízületeidnek és a fejlődésednek.

komment

Címkék: öltözködés

Arnold terme és kúrája - a valóság

2014.01.27. 16:18 bodybulvár

A testépítés világában van egy olyan aprócska probléma, hogy túl sok hülye osztja az észt. Méghozzá akad olyan förtelmes idióta is, aki annyira bennfentes, hogy Arnold Schwarzenegger (az utóbbi időben sajnos ritka) vicces húzása szerinte azt jelenti, hogy Arnold álruhában látogatja a saját termét. Nem tudom milyen álomvilágban kell élni ahhoz, hogy valaki azt higgye, a venice-i Gold's Gym Arnold Schwarzenegger edzőterme.

arnold-golds-gym.jpg
Én nem látom az összefüggést. Ha valaki híres ex-testépítő akkor övé a híres terem? Nem gyanús, hogy nem Schwarzenegger's Gym?

A Gold's Gym eredeti tulajdonosa hihetetlen módon Joe Gold volt. 1965-ben alapította az első termet, majd amikor hálózattá nőtte ki magát 1970-ben, szépen eladta és megalapította a World Gym hálózatot.

joe gold.jpgJoe Gold középen, előtte Arnold és Franco Columbu, már a World Gymben

Nem, az sem Arnold Schwarzeneggeré. Arnoldnak nincs edzőterme. (Én jártam és edzettem is a az első, a leghíresebb venice-i Gold's ban, amit Mekkának is hívnak, ki is van rá írva külföldiül, hogy The Mecca of Bodybuilding. És a San Diego World's Gym-ben is voltam. Míg az előbbi inkább a hírnevéből él és kevésbé volt szimpatikus, az utóbbi igazi edzőterem.)

world gym1.jpgKathi Béla a World Gym San Diegoban. Tavaly szeptemberben fotóztam

Ezek a tények. És amikor valami a tényekkel ennyire van tisztában, de még Arnold Schwarzenegger "szteroidkúráját" is leírja - azt állítva, hogy ez sikerének a titka - akkor jól látszik, hogy komoly baj van a blogoszférában.

mecca..jpg
Elmélkedhetnénk azon élből, hogy vajon milyen szteroidkúrától lesz valaki A kategóriás színész, vagy milyen kúrától lesz Kalifornia kormányzója. Arra célzok itt, hogy a fogalmatlan hülyék elképzeléseinek ellenére minden sportban az akaraterő és a tehetség számít. Önmagában doppinggal senki sem ér sehova és biztosan nem lesz korának legjobb testépítője, aki megváltoztatja a világot.

hollywoog bouleward.jpg
Mekkora okosság egy kúrát közzétenni, főleg egy bilibe lógó kezű szakértőnek? Aki a fentiekből is látszik, hogy mennyire hiteles?

Elsősorban értelmes ember nem ad hülye ötleteket senkinek. A doppingolás nem gyerekjáték, hanem illegális, komoly fizikai és mentális egészségkárosodást okozó tevékenység. Ezért nem teszünk közzé kúrákat, hogy aztán hülyék ezzel tegyék tönkre magukat. Főleg nem teszünk közé ilyesmit légből kapott információk alapján. Az álságos doppingellenes duma szintén nem túl hiteles olyan hülyéktől, akik aztán kúrákat írogatnak, saját vélt, sőt álmodott szakértelmüket fényezve. Mert ők aztán tudják. Mert amit olvastak egy másik agyhalottól egy másik blogon, az tuti. Felvilágosításul közölöm: amit egy hülyeblogó, vagy bárki a neten leírt, az nem Arnold Schwarzenegger kúrája. Az csak mese.

A lényeg azonban most jön: Magyarországon 2013 július elseje óta illegális a doppingszerek kereskedelme. Tilos kereskedni, átadni (ingyen is, egy db tablettát is), importálni, exportálni, előállítani. Ez már nem a hatvanas-hetvenes évek, amikor Arnoldéknak fogalmuk sem volt az egészségkárosító hatásról és mindez akkor még nem volt illegális. Nekik senki nem mondta, hogy ez valaha tiltott lesz és hogy ebbe bele emberek bele fognak halni. Az első ismert doppinggal kapcsolatos halálesetek a nyolcvanas években történtek, jóval Arnold visszavonulása után de azok még nem anabolikus szteroidok, hanem a vízhajtók brutális használata miatt: akkoriban már sokkal szárazabb fizikum volt az elvárás, mint Arnoldék idejében.

Neki konkrétan az a szerencséje, hogy komoly edzésmúltja volt, mielőtt doppingszerekhez nyúlt, ráadásul töredékét használták annak a mennyiségnek, amit ma a hobbisták nyomnak a termekben. (Igaz, akkor még nem voltak hamisítványok. Ma már csak azok vannak.) Csak én ezt az információt mondjuk nem a neten kukáztam, hanem például konkrétan tudom, mit szedett Arnold Schwarzenegger és mennyit a korai éveiben, mivel volt szerencsém az edzőjével, Kurt Marnullal találkozni, sőt, filmet is forgatni. Nem, nem teszem közzé sehol.

Az Arnold utáni második generáció, a kilencvenes évekbeli versenyzők sorra halnak meg 50 éves koruk körül. Nasser El Sonbaty 48 évesen, Greg Kovacs 44 évesen halt meg tavaly és sorolhatnám még.  Magyarországon is többen meghaltak az utóbbi években - viszonylag fiatalon.

Biztosan kúrákat kell írogatni egy sülthülyének az Index címlapra?

Paradox a helyzet ebben az országban: egyrészt sokan minden testépítéssel kapcsolatos dolgot az ördög művének tartanak. Akár orvosok (!) képesek ótvar baromságokat beszélni boltban kapható, nagyon jó minőségű, még hétköznapi embereknek is bátran ajánlható, ellenőrzött élelmiszer-koncentrátumokról, magyarul táplálékkiegészítőkről. Olyan emberek okoskodnak, akik azt hiszik: a zöldségekben van a fehérje.Az emberi élet és egészség védelmére felesküldött szakemberek hazudják azt beteg embereknek mikor fogalmuk sincs, mi okozza a tüneteiket, hogy "biztos a tápkálékkiegészítőktől van". Nekem majdnem elkezdték megmagyarázni, hogy a fehérjétől volt motorbalesetem. Vicc.

Még rondább vicc, hogy a másik oldalról más hülyék meg úgy gondolják, szteroidkúrákat kell írogatni az olvasóknak, hátha kórházba kerül valaki. Úgy látom, a hülye ellentéte nem az okos, hanem a még nagyobb hülye.

Ráadásul nincs "a szteroidkúra", mert egy kúra nincs és minden kúra más. Ráadásul egy kúrában nem csak szteroidok vannak, a szteroid szó ugyanis nem ekvivalens a doppingszerrel: ez a szó önmagában csak szteránvázas vegyületet jelent. Nem árt ezt tudni, mielőtt megijedünk egy mezei gyulladáscsökkentő kenőcstől. 

A bennfentesek tudják, hogy áll a doppinghelyzet az élsportban. Nem kell erről beszélni olyanoknak, akik nem értik. A WADA végzi a dolgát. A hobbistáknak meg nem kell hülye ötleteket adni, mert már most is nagyon sokan előbb tudják a gyógyszerek neveit, mint hogy a teremben melyik a súlyzó.

Nem biztos, hogy hiányzik ide a svéd modell, amikor a termekből szedik össze a rendőrök a koxos hülyéket, némi büntetőeljárás reményében.

Tanulság: ebben a sportban túl sok önjelölt szakértő osztja az észt. Válogasd  meg, mit olvasol!

 

komment

Címkék: arnold dopping schwarzenegger

Mennyit koxol Mark Wahlberg?

2013.09.16. 14:19 bodybulvár

A Pain and Gain kapcsán megint fellángoltak az indulatok, hogy a Hollywoodi sztárok hogyan tudják magukat ilyen hamar formába hozni. Miféle csodaszerek állnak rendelkezésre, ha a pénz nem akadály?

Mit nyomnak a Hollywoodi sztárok, hogy pillanatok alatt jól néznek ki? A csajok meg persze arra izgulnak, hogy lehet, hogy Britney Spears a képeken dagadt, a klipekben meg jól nézett ki?

Ez a kérdés merül fel rögtön sok-sok ezer agyhalottban, amikor kompenzálni kell a kisebbségi érzését egy formában levő sztár láttán, vagy önigazolást kell adnia arra, hogy ő miért nem fejlődik.

 

Tény, hogy Arnold Schwarzenegger és Sly Stallone megteremtette a Hollywoodi izomkultuszt, ahol ugyan a testépítés még a kilencvenes évek elején, a fénykorában sem ért el megbecsülést, de maradandó sztenderd maradt, hogy bizony azóta egy Hollywoodi akcióhősnek valamiféle izomzattal kell rendelkeznie.

Aktuális téma, de ma már pl. az idióták által "Farkas"-nak fordított Wolverine franchise darabjai sem képzelhetők el úgy, hogy a címszereplő nem készül fizikailag is a szerepre.  Nyilvánvaló, hogy a Pain and Gain főszereplői szintén megizmosodtak, hiszen testépítőt kellett játszaniuk, ráadásul nem csak Dwayne Johnson-nak van szerepe pankrátor múltjából az izomkultuszban, hanem ha egy kicsit visszaemlékezünk, a valaha Marky Mark névvel futó Mark Wahlberg-nek is.  

Természetesen ők is alaposan bekokszoltak a szerepre, vagy lehet, hogy mégsem? Mert akad még itt egy pár dolog, amit sokan elfelejtenek figyelembe venni.

1. Az időtényező

Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy amikor látunk egy képet egy sztárról, majd a friss fotókon máshogy néz ki, akkor valójában sokkal több idő telt el, mint amire mi gondolunk. Lehet, hogy mi az eltelt időt két hónapnak érezzük, de közben eltelt öt év. Nem látunk bele senkinek az aktuális fizikai állapotába, csak a sajtó által terjesztett információkat látjuk, amelyek nem feltétlenül naprakészek.

2. Munka

Bármilyen hihetetlen is, egy hollywoodi sztárnak nem csak az tartozik a munkakörébe, hogy a filmet eljátssza, hanem hogy azt a producerek és a rendező igényeinek megfelelő külsővel tegye. Ezeket a szerződéseket úgy csinálják, hogy a színésznek legyen ideje felkészülni a szerepre. Ha van hat hónap a forgatásig, akkor hat hónapig tud készülni, ez lesz a munkája. És nem kell bejárni mellette a gyárba dolgozni: minden hátráltató tényező ki van iktatva. Te is tudnál fejlődni, ha csak edzeni kéne, enni meg alukálni.

3. Hozzáértés

Egy sokmillió dolláros produkcióban nem gond profi edzőket szerződtetni, hogy célirányosan abból az időszakból a lehető legtöbbet hozzák ki. Lehet, hogy utána már nem lesz fejlődés, lehet, a forma nem lesz tartható, de itt nem testépítőkről beszélünk, hanem arról, hogy valaki x időpontra hat hétig formában akar lenni. Az már más kérdés, hogy utána milyen bullshitet kreálnak arra, hogy eladják a módszert, amit vagy csináltak, vagy nem.

4. Anyagi lehetőségek

Az, hogy a pénz nem akadály, csak a hülyék szerint jelenti azt, hogy  orrba-szájba nyomják a koxot. Sokkal inkább arról van szó, hogy nem gond havi 25 ezer dollárt fizetni egy edzőnek, és a terembérletre sem kell kuporgatni, főleg ha saját termük van vagy a stúdió biztosít egyet. A szakács által készített, számunkra elképzelhetetlen minőségű kaja és a táptálékkiegészítő pedig olyan téma, amit meg se éreznek. 

Az alábbiakban egy rövid interjú kivonata következik Mark Wahlberggel, ami a BBC rádió reggeli műsorában hangzott el Scott Millsnél.

SM: Nagyon sok srác kérdezi, hogyan élsz, hogyan tartod magad formában, mert hirtelen nagyon megnőttek a bicepszeid.

MW:  Ez attól függ, mit csinálok. A "Pain and Gain"-hez értelemszerűen a lehető legnagyobb akartam lenni. Napi 10-12-szer ettem. Aztán a következő filmemhez le kellett fogynom.

SM: De csak három hét volt a két film között. Hogyan oldottad meg?

MW: Teljesen megváltoztattam az étkezésemet. Reggel két órát kosaraztam én non-sop futottam.

SM: A házadnál állítólag van egy hangár, ami edzőterem. Ez igaz?

MW: Igen.

SM: Állítólag 2,5 millió dolláros az otthoni termed.

MW: Igen. Teljes edzőterem, minden felszerelés és gép ami kell, és még box ring is van.

SM: Ez hihetetlen. Nem tervezed, hogy megnyitod, és bárki használhatja? Mondjuk Denzel Washington 30 dollárért?

MW: Denzel bármikor használhatja, de nyilvános nem lesz. Tudod, a filmeknek nagyon meggyőzőnek kell lenniük. A Harcos forgatásakor beköltöztettem a vendégházba Mickey Wardot és Dicky Eklundot. Ott volt a terem és az összes bunyós, aki a filmben jászott, el tudott jönni és együtt tudtunk edzeni. Voltak edzők, rehab szoba, masszázs, minden.

Ennyit arról, hogy milyen csodaszerrel készülnek Hollywoodban. Aki ezután azt hiszi, hogy a sztárok legfőbb dolga, hogy gagyi doppingszerekkel erőlködjenek, annak annyi esze is van.

Belső források szerint Mark Wahlberg határozottan nem használt semmiféle doppingszert. Személyes kihívásnak vette, hogy mivel a Pain and Gain kifejezetten szteroidoktól elhülyült testéptőkről szól, minél nagyobb méretet érjen el tisztán. 

Mellékesen annyira rettenetesen nagy nem volt, hogy rögtön szteroidokról kelljen rikoltozni. Tény, hogy a képletben benne vannak olyan dolgok, amik számunkra elképzelhetetlenek, de ettől még naturál dolgok: idő és pénz.

 Egy Mark Wahlberg idézet máshonnan: szeretek a protein shake-et inni 5 perccel edzés után. 

 

DB

Köszönet Lupusnak.

 

 

komment

Címkék: dopping

A legenda visszatért!

2013.08.30. 21:42 bodybulvár

Kiss Jenő éppen most Lahtiban, Finnországban tartózkodik a Nordic Pro nevű profi testépítő versenyen. Hadd fejtsem ki ezt a hírt.

13770887240011.jpg
Először is: magyar profi testépítő a történelem során nem nagyon volt. Profi kártyát szerezni nem túl könnyű, a testépítés viszonyaiban ez olyan, mintha valaki Forma 1-ben szeretne autóversenyezni. Megvannak az utak, de mindenhogy nehéz. Csak néhány magyar versenyzőnek sikerült: jelenleg (kvázi tegnapig) egy aktív profink volt, Tóth Dani.

13772863990006.jpg
Kiss Jenő az egyetlen magyar testépítő, aki végigjárta a ranglétrát: junior magyar bajnok, felnőtt magyar bajnok, világbajnoki ezüstérmes, majd 1996-ban abszolút világbajnok. (Igazi világbajnok, nem három induló közüli álbajnok a tiszaköcsögi vébéről.) Ezzel kiérdemelte a profi kártyát, és kvázi csóró magyarként 1998-ig versenyzett, amikor is elege lett a pénzért való rohangálásból.

13777248170001.jpg
És most, 15 év után visszatért. Nem ment el himi-humi vb-re bohóckodni, a legnehezebbet választotta: visszament az azóta jócskán fejlődött IFBB profi mezőnybe.

13772863990002.jpg
Semmi különös, gondolnád. De ezt így, ebben a formában még senki sem csinálta meg a világon. Voltak sikertelen visszatérések, nagy ígérgetések, egy-két versenyzónak sikerült is. (Lou Ferrigno-n és Francis Benfatto-n kivül senki sem jut eszembe.) De ezt, hogy valaki 15 év után visszatér és 10 kilóval nehezebb, jobb formában lép színpadra, senki sem tudta megtenni.

13772863990004.jpgA szerző képei

Innentől kezdve mindegy, mi lesz az eredmény. És ez nem kamu sportrovat kamu híre, nem bérújságírás: ez az, amit 15 éve várunk, de nem hittük, hogy valaha is bekövetkezik.

2013 augusztus 31.-én a Legenda visszatért!

Kiss Jenő Nordic Pro 2013 8.JPG

UPDATE: Kiss Jenő rögtön az első versenyén a szenzációs hetedik helyet szerezte meg!

 

 

komment

Címkék: verseny kiss jenő

Személyi edző: az minek?

2013.06.19. 16:44 bodybulvár

Ha megkeresnénk a világ azon dolgait, amire legkevésbé akarnak költeni az emberek annak arányában, hogy mennyi mindent akarnak benne elérni,  illetve milyen céljaik vannak, a testépítés biztosan a top 3-ban lenne.

Sokan ugyanis azt képzelik: a jó test ingyen van. Az jár.

Ez bizony nem így van. Van aki szerencsés, van aki kevésbé, de az, hogy százezres okostelefonra, bulizásra, luxusnak minősülő nyilvánvalóan túl drága autóra és egyéb sznob cuccokra nem sajnáljuk a pénzt, az életünket jelentő testünkre viszont igen, eléggé röhejes.

Persze nem minden esetben tudatos ez. A legggyakrabban úgy jön elő, hogy a szaktanácsadást, a tudás megszerzését, segítséget várunk ingyen. Sokan gondolják, hogy akár internetes fórumokon emberek valami titkos küldetéstudattól vezérelve napi több órában olyan hülyékre várnak, akik a legalapvetőbb információkat sem hajlandóak elolvasni, semminek nem akarnak utánanézni, de úgy gondolják, majd valaki megoldja helyettük, hogy ők jól nézzenek ki, megmondja, mit kell tenniük. Természetesen ingyen

Persze ha a válasz nem egyezik az elképzelésükkel (nevezetesen hogy szarni kell az egészbe, semmit nem kell tenni, nem kell jól táplálkozni), akkor nem fogadnak meg semmilyen tanácsot attól a lelkes, naív marhától, aki rájuk szánja az idejét.

Nem mindenkinek van affinitása a sporthoz. Ez is egy szakma, ehhez is érteni kell: egy hozzáértő hosszú évek tanulásával, évek tapasztalatával szerzi meg a tudását. Az autószereléshez sem ért mindenki, a főzéshez sem, építőiparhoz sem: nem is értem, miért gondolják sokan, hogy a testépítéshez vagy bármilyen szintű alakformáláshoz nem kell érteni, és elég a pletykaszintű marhaságokból álló tudásuk.

A másik véglet, hogy sokan nem mernek lemenni a terembe, mert nem tudják a gépeket használni, nem ismerik a gyakorlatokat. Ezzel semmi baj nincs, de ilyenkor nincs más út, mint felfogadni egy személyi edzőt.
Sokan felesleges pénzkidobásnak tartják ezt, pedig azon kellene elgondolkodni, mennyi pénzbe és időbe kerül az, ha valaki a legkisebb eredmény nélkül, szarul edz évekig.

személyi edző1 (1).jpg

Személyi edzővel nincs probléma a szakszerűséggel, nem kell edzésterveken gondolkodni, nem kell aggódni a rosszul végrehajtott gyakorlatok miatt, sőt, az sem baj, ha valaki képtelen megjegyezni a gyakorlatok helyes végrehajtását.

Nincs kétségünk ha edző irányít, tudjuk, hogy jó úton járunk és fejlődni fogunk. A kétség pedig a legnagyobb ellenség, ezért fog bele mindenki minden hülyeségbe, mert nem tudja, jó-e, amit csinál és túl hamar várja az eredményt.

Az edző ezért van: rengeteg időt spórolunk vele, hogy nem nekünk kell évek alatt rájönnünk bizonyos dolgokra, már ha egyáltalán van affinitásunk ahhoz, hogy tényleg rájöjjünk. Nem lényegtelen szempont ez, tekintve, hogy a termekbe járók 95%-nak fogalma sincs, mi történik a testével edzésen és miért végzi azokat az adott gyakorlatokat.

Az első ok, amiért érdemes személyi edzővel edzeni, a szakszerűség. Ő mondja meg, hogy mit csináljunk és hogyan.

A másik ok a motiváció: nagyon nehéz egyedül végigmenni az úton, kitartóan lejárni és valóban végigcsinálni az edzést. Pináskodni, beszélgetni, ez mindenkinek megy, de túlmenni a fájdalomhatáron, küzdeni, belenyomni még három ismétlést, amikor már azt hiszed, hogy nem megy, az csak edzővel sikerülhet. (Vagy egy nagyon jó edzőtárssal.) Az edző az, aki miatt kénytelen vagy lemenni, és aki végig fog hajtani az edzésen, de persze úgy, hogy pontosan tudja, milyen intezitást bírsz és mire van szükséged..

Megfizethetetlen előnyök ezek ahhoz képest, mint amikor feleslegesen töltöd az idődet a teremben. Persze ehhez kell egy jó edző, mert ez a szakma is igen híg: akadnak bőven kóklerek, akiket soha nem érdekelt a testépítés, csak egy jól fizető szakmának gondolják.

személyi edző2.jpg

A jó edzőt érdekli a kliense és számára nem a havi díj benyelése, hanem a látható változás a sikerélmény.
Ami természetesen nem abból lesz, hogy az edző másokkal beszélget, ücsörög és sms-ezik, miközben az ügyfele edz, hanem végig vele van, sőt, néha be is száll az edzésbe, hogy lendületet adjon.

Nem minden edző néz ki annyira jól, van aki már túl elfoglalt, vagy túl kiábrándult a testépítő szintű fizikumból ahhoz, hogy csúcsformában tartsa magát. A 40 kilós gyíkbélák azonban biztos, hogy rossz választást jelentenek, ők legalább annyira röhejesek, mint az elméletileg táplálkozási szakértő dietetikusok 90 százalékát kitevő kövér nők.

Az álmaidért meg kell dolgozni, és ez szó szerint értendő akkor, ha nem szánsz éveket a szaktudás elsajátítására. Nem ahhoz kell az ész, hogy lejárjunk  aterembe bohóckodni, hanem ahhoz, hogy megkeressük a megfelelő fizikumra fordítandó pénzt.

A személyi edző csak addig tűnik drága, úri huncutságnak, amíg nem értjük meg: az általa adott szakértelem megfizethetetlen: rengeteg időt és pénzt spórolunk meg vele.

komment

Címkék: edző

Vin Diesel edzésterve

2013.06.04. 20:45 bodybulvár


Sokan szeretnék tudni, hogyan válhatnak olyanná, mint a népszerű szopottgombócfejű akcióhős. Ez most, a Halálfos Iramban 6. részénél éppen aktuális is.

vin_diesel_pompeii.jpg

Nem kertelünk, íme Vin Diesel edzésterve:

Mell - Hát - Váll

Fekvenyomás 4x8
Ferde nyomás 4x8
Tárogatás 4x8
Lehúzás tarkóhoz 4x8
Evezés rúddal 4x8

Kar - Váll

Bicepsz állva 4x8
Koncetrált bicepsz 4x8
Scott pad 4x8
Tricepsz gépen 4x8
Letolás csigán 4x8
Homlokraengedés 4x8
Oldalemelés 4x8
Vállból nyomás 4x8

Megvan a titok, örülsz? Mostantól olyan lehetsz, mint Vin Diesel!

Egy kérdésem van csak: elhitted? Kár, mert egyrészt kamu, másrészt ez kifejezetten szar edzésterv. Nincs benne láb például.

Inkább feszegetnék még két kérdéskört :

Elhiszed, hogy a sajtó, a  hülye magazinok a valóságot fogják leírni? Tényleg megkérdezik Vin Dieselt, tényleg megmondja a frankót? Tényleg egész életében ugyanezt csinálta?

SAM_9588.JPG

A másik kérdésem kicsit összetettebb:

Tényleg pont tök ugyanolyan adottságaid vannak, hogy neked pont ugyanazt kell csinálnod?
Tényleg azt hiszed, hogy számít az edzésterv?
Tényleg azt hiszed az edzésterv számít?

A nagy büdös igazság az, hogy nem leszel olyan, mint Vin Diesel, vagy Bruce Lee, the Rock, Arnold vagy bárki más.

Biztosan más leszel.

De nem az edzéstervtől: az edzés csak egy tényező, azon belül az edzésterv - hogy mit mivel párosítva mikor edzünk - eléggé sokadrangú szempont. Annál jobban számítanak a csontozati és izomzati adottságok, ezek fogják meghatározni, ki milyen testet tud kialakítani.

Ha az ideálodnak keskeny dereka van, neked pedig nem, azon bizony nem tudsz változtatni.

Ne valakire akarj hasonlítani ész nélkül, hanem magadból próbáld kihozni a legjobbat. A külsődet nem az határozza meg, hogy majmolod valakinek az edzéstervét, esetleg mert elhittél valami hülyeséget.

Az edzés nem csodaedzéstervvel, hanem szakszerű stratégiával kezdődik.

A befektetett munka és a megfelelő hozzáállás tesz jobbá, de nem tesz Vin Díesellé: ne valakinek az utánzata akarj lenni, hanem önmagad, egy jobb fizikummal.

SAM_9587 (1).JPG

komment

Kigyúrod magad nyárra?

2013.05.21. 20:48 bodybulvár


Sokan gondolják, hogy edzeni azért fontos, hogy jól nézzünk ki nyárra. Kigyúrjuk magunkat, oszt' kimegyünk a strandra villantani. Ezektől a kedves olvasóktól itt el is búcsúznánk, ez a cikk nem nekik szól.

Sokkal inkább azoknak, akiknek a feszengésen kívül van más ambíció is az életükben. Még értelmes emberek sem feltételnül értik ugyanis, hogy a sportban nincs nyaralás. Illetve nyaralni lehet, de nem lehet kihagyni a nyarat.

Az edzésnek sajnos megvan az a jellegzetessége, hogy nem lehet abbahagyni. Nyárra sem. Az izomzat ugyanis akkor marad fenn, ha használjuk. A diétával összehozott alak akkor marad fenn, ha tartjuk az étrendet. Ha se nem edzünk, se nem táplálkozunk normálisan, a testünk úgy fog kinézni,  mint aki nem edz és nem táplálkozik normálisan. Lásd. a strandok átlagos közönségét.

Nyáron elrontani azt a formát, amiért addig küzdöttél, nem okos. A nyár nem a lustaság ideje.
Semmi baj, ha elmész nyaralni és nem tudsz edzeni 1-2 hétig. De abbahagyni abban a hiszemben, hogy ez így jó, hogy ezt megteheted, nagy tévedés. 

1.jpg
Persze van ürügy: nyáron a nagy melegben úgysem lehet rendesen edzeni.

De lehet. Igaz, meleged van izzadsz, nehéz az edzés a hőségben, de az ízületeidnek  éppen  a meleg jó, így sokkal jobban bírják a terhelést. (Itt megjegyzem, az agyonlégkondicionált edzőtermek igen rosszak az ízületeknek és könnyű megfázni is.)

A másik kifogás, hogy nyáron nem bírsz enni. Aki nyáron nem bír enni, az télen se bír. Le kell nyomni a kaját. Ha úgy könnyebb, időzítsd nyárra a diétát, akkor kevesebb táplálék kell, de azt is le kell szögeznem, hogy igen nagy hülyeség az a téveszme, hogy nyáron diétázni kell, mert nem lehet tömeget növelni. De lehet.

Minden kifogás alapja a lustaság. Nyáron jó időben a strandon héderelni vagy akármi mást csinálni van kedve a legtöbbeknek. Hülyeség kamu ideológiákat gyártani.

De egy komoly, vagy komoly szándékú kezdő sportoló edz. Számára nyár semmiben sem különbözik a többi időszaktól. Inkább élvezi, hogy nem befagyott seggel kell elmennie a teremig.

Nyáron sem hagyjuk abba az edzést!

komment

Fogyózol?

2013.04.28. 19:23 bodybulvár

Sajnos senki nem mondta el még neked az igazat a fogyókúrákkal kapcsolatban. A tutit, hogy mit kell csinálni. Ezért nem sikerül, ezért próbálsz ki mindig újat.

Pedig a megoldás egyszerűbb, mint hinnéd.

Fogyókúra nincs.

Már az ötlet úgy baromság, ahogy van.  Mi a fogyókúra? Egy rövid időszakig tartó táplálékmegvonás, amely segítségével lefogysz, majd utána azt eheted amit akarsz, nem hízol vissza.

Én meg a Télapó vagyok Rocco Siffredi péniszével.

El nem tudom képzelni, hogyan hihet valaki ilyesmiben, aki kijárta az általános iskolát és az élethez szükséges minimális intuícióval rendelkezik.

Tegyük fel, hogy 20 éve dagadt vagyok. A fogyókúra két hét. Tényleg van bármilyen minimális esélye annak, hogy a 20 év alatt felszedett és megtartott hájat két hét alatt eltüntetem?

Az biológiai és energetikai kérdésbe nem megyek bele, majd egy másik cikkben, de van még kérdés: ha elég lenne két hétig mondjuk káposztalevest enni, vagy valami hasonló elmebeteg módszert csinálni, miért nem néz ki mindenki jól?

Azért, mert fogyókúra nincs. Nem létezik. Mese habbal. Nem lehet 2 hét alatt lefogyni.

El kell felejteni  a "fogyókúra" szót. Ez a szó meghatározza a sikertelenséget. Ha azt mondod, fogyókúrázol, ezzel kijelented, hogy fogalmad nincs, mit csinálsz, semmiféle szakértelemmel nem találkoztál és biztosan nem fogsz jobban kinézni.

A tested nem fog attól jobb lenni, hogy nem adsz neki tápanyagot. Attól lesz jobb, ha megfelelő tápanyagot adsz neki, normális diétás étrend szerint étkezel.

Diéta szó nem fogyókúrát, nem zsír és tömegvesztést takar. A diéta szó jelentése: megtervezett étrend.

Az, hogy a diéta célja a zsírvesztés, már egy konkrét terv tárgya. Az izomtömeg növelése is diéta.
Zsírt veszteni csak az erre a célra összeállított diétával lehet. A diétás terv nem készételekre alapul, hanem alapanyagokra, és azok tápanyagtartalmát veszi figyelembe.

Teljes mértékben meg kell változtatni a gondolkodást. Nincs olyan, hogy elképzeljük: a kandírozott mangalicapaszulykrémtepertő hízlal, az áfonyás piskótatokányzselés fánk meg nem.

Egy étel akkor alakul zsírrá, ha rossz minőségű alapanyagból van, vagy a feldolgozás miatt rossz minőségűvé válik, és nincs hasznos tápanyagtartalma.Mindaz, amit ma alap élemiszerként ismerünk: liszt, cukor, rendkívül rossz táplálék és ahhoz járul hozzá, hogy úgy nézzen ki az átlagember ahogy kinéz, és olyan egészségi állapotban legyen, amilyenben van. De ezt nem úgy kell felfogni, hogy hízlaló ételek: nem egy ételtől hízik el az ember, hanem a komplett étkezési rutinjától.

diétás kaja.jpg

Természetes ételekben kell gondolkodni. Ha egy étel azonnal meghatározható, hogy miből van, akkor közelítünk: csirke rizssel, brokkolival = csirke+rizs+brokkoli.

Nem kell attól félni, hogy a diétában ízetlen, ehetetlen dolgokat kell enni. Persze van, akinek idegen a zabpehely, de ez csak addig tart, amíg meg nem tanulja elkészíteni. Az étrend alapvetően a hús, tojás, zöldség, hüvelyesek, olajos magvak, rizs alapokon nyugszik a liszt, cukor, só verzióval szemben. A diétás étrend is finom.

zabpehely.jpg

Somlói galuska: ember legyen a talpán, aki megmondja, de ki lehet elemezni, hogy csak feldolgozott szemetet tartalmaz. Telített zsír, cukor, fehérliszt. Ez utóbbiak hasznos tápanyagtartalma nulla. Csak arra jók, hogy zsírként raktározzuk.

A diétás terv természetes , feldolgozatlan alap élelmiszerekből áll, és meghatározza azok tápanyagtartalmát: mennyi fehérje, szénhidrát és zsírtartalma van.

Pontosan úgy van beállítva, hogy mindenből annyi legyen és olyan arányban, hogy zsírt veszítsünk.

Akinek nincs ilyen étrendje, nem fog soha jól kinézni, bármi is mutat a mérleg.

Testtömegből veszíteni ugyanis nem egyenló a zsírvesztéssel. A célunk zsírt veszteni, a testzsírszázalékot csökkenteni, nem a testsúlyt. A két dolog ugyan általában együtt jár, de nem a testsúlyra kell kiélezni a célt, főleg hogy az "ideális testsúly" elmélet baromság. A testsúly-táblázatok nem tudják megmondani, miből van az a testtömeg: könnyen lehet valaki tökéletesen zsírmentes, miközben a táblázat súlyosan elhízottnak mutatja.

Nem egy elképzelt testsúlyra kell törekedni, hanem a látványra. Tök mindegy, mennyi a testúlyod, ha jól nézel ki.

Az ész nélküli súlyvesztéssel, éhezéssel ugyanis izmot vesztünk, és bár az egészen hülyék rögtön rávágják, hogy ők nem akarnak izmosak lenni, a rossz hír, hogy az izomzat határozza meg testünk alakját. Még akkor is, ha valaki nem testépítő izomhegy, csak átlagember.

Ha éhezünk 90 napos elmebajjal, csoki vagy egyéb debil diétával, azaz nem adjuk meg a szükséges tápanyagokat, a testünk még jobban raktározni fogja a zsírt, hiszen a szénhidrátkészletünk kiürítésével és az izmaink lepusztításával az az utolsó energiaraktára a túléléshez. Tudom, hörgő agyhalottak hada magyarázza meg rögtön, hogy ők igenis fogytak. Csak a tükörbe felejtettek el belenézni és megkérdezni maguktól, hogy az eredmény jó lett-e? Ha jó lett, ennyi az igényük, örüljünk. De ettől másnak lehet komolyabb igényszintje.

A kamu diéták egyetlen dologban működnek: a delikvens odafigyel, mit eszik és ezáltal nem eszik annyit. De ez igen messze van a hatékony és egészséges diétától.

A zsír nagyon jó tartalék energiaforrás, a bőrünk alatt nagyon jól érzi magát, nem véletlenül olyan nehéz tőle megszabadulni. Kizárólag diétával és sporttal lehetséges. A többi opció mind hazugság, mezei átverés: nagyon sokan élnek meg az emberi hiszékenységből. Fogyasztótea, hasgép, sztárdiéta, káposztaleves kapszula mind humbug. Még a tápkieg cégek profi zsírégetői is csak segédanyagok a diéta mellé.

zsírégető.jpg

Ha nincs megfelelő tápanyag mennyiséget tartalmazó, megfelelő mennyiségű fehérjét biztosító étrended napi 5-6-szori étkezéssel, rossz úton jársz. Ha nem tudod, miben van fehérje, ha nem tudod, mennyi fehérjét és szénhidrátot eszel, már abba is hagyhatod, amit csinálsz.

Érdemes egy hozzáértő személyi edzőt felkeresni, ha más nem, egy hónapra. Feleslegesen elvesztegetett éveket spórolhatsz meg vele.

Kezdd azzal, hogy megérted: fogyúkóra nincs. Az étrend a kulcs.

komment

Címkék: fogyókúra diéta humbug

Senki sem doppingol!

2013.04.25. 14:01 bodybulvár

cím2.jpg

Ezek a szegény ártatlan olimpikonok aztán soha életükben doppingszert nem láttak. Azt se tudják, eszik-e vagy isszák. Teljesen ártatlanul, kismacskákat simogatva, lepkékben gyönyörködve, népdalokat dúdolgatva készülnek, reggel-délben-este a dopping szabályzatot olvasgatva. Hogy képzeli ez a szemét WADA, hogy vegzálja őket?

A múltkor is a beteg nagymamájához igyekezett az egyik sportoló, és ezek az aljadékok nem átallották volna vizeletvizsgálatra feltartani, pont akkor, amikor pisilni se kellett.  Milyen világban élünk?

Megbukik a sportoló és bőszen magyarázza, hogy neki az orvos írta fel. Kár, hogy erre megvan a bevett eljárás, semmi baj az asztmagyógyszerrel, be kell szépen jelenteni és máris nem probléma. Gyógyszert ugyebár úgy meg nem szedünk, hogy ma reggelre asztmás lettem és találtam a kisszekrényben.

Nemrégiben megint doppingbotrány volt, egy vidéki sportoló bukott meg a teszten, holott ő soha életében soha, azt se tudja, mi az. Ő ilyen mocskot a szájába sosem venne Fekete Laci bácsi után szabadon, igaz, az öregnek sem kell projektor, megy  a vetítés magától.

Kár, hogy vidéki versenyzőnknek pár éve már volt egy doppingbotránya, de ő akkor is ártatlan volt, csőbe akarták húzni, tele is sírta a médiát, meg is lett az eredménye. Az eltiltás ugyan maradt, de a sok nyavajgás miatt összekapta magát a doppinghivatal és mindenkinek a körmére néztek. Teljes szívatás, állítólag még a hip-hop táncosokat is megrohanták az ellenőrök, feltéve, ha van ilyen sport tényleg. Konkrétan tudom, hogy még a wakeboardosok is be voltak szarva: ők ugyan nem doppingolnak, de bőszen füveznek, és bizony az is doppinglistás.

Mivel barátunk nem értette, hogy dopping bukta esetén az egyetlen helyes módszer az ún. kussolás, áldásos tevékenységének, a média körbehaknizásának és körbehazudozásnának eredménykeként szépen tönkretett egy csomó sportágat.

Azóta nincs többek között igazi testépítő  magyar bajnokság. Ami van, az csak vicc: nyomik állnak a színpadon, kategóriánként 1-2 ember, cserébe tényleg doppingmentes, mert nem kockáztatják az állami támogatás elvesztését.

A dopping létező dolog. Benne van az élsportban. Ezt el kell fogadni akkor is, ha hiszünk a télapóban. A sportoló vagy kiürül, vagy szerencséje van, vagy bukik. Tagadni teljesen felesleges, főleg ordenáré baromságokat állítani a szemét doppingellenőrökről: minden sportoló vállalja ugyanis a doppingtesztet.

Amikot egy egyesülethez igazol, aláírja, nyilatkozik arról, hogy nem fog doppingolni és bárhol, bármikor rendelkezésére áll az ellenőröknek. Sőt, ő maga ad meg időpontot és olyan helyszínt, ahol mindig megtalálják.

"A szemét ellenőr reggel hatkor felébresztett" dumát nem kell megenni, a sportoló adta meg azt az időpontot, mert akkor biztosan otthon találják. A sportoló vállalja, hogy ha nem áll rendelkezésre, az doppingvétségnek minősül.  Ez mindenkinek értelmesen el van magyarázva.

"Nem tudtam mintát adni" - ilyen nincs. Hazugság. Nem akart mintát adni. A doppingellenőrök készséggel megvárják, vele mennek bárhova, akár eltöltik az egész napot, amíg megjön a pisimanó. Ez a dolguk.

Az elmúlt időszak botránya, amikor a fent nevezett, már régebben a lehető legártalmasabb módon megbukott sportoló az újabb pozitív tesztet a táplálékkiegészítőre fogja. Mi meg a fejünket fogjuk.

Kezdjük azzal az apró alaptézissel, hogy a táplálékkiegészítő nem doppingszer, és nem tartalmaz doppingszert. Ezek boltban kapható termékek, amelyeket hatósági szívatás kereszttüzében importálnak vagy gyártanak és meg kell felelnük az élelmiszerbiztonsági előírásoknak. Épp az ilyen lejárató, hazug állítások miatt félti sok szülő  a gyerekét, de maga az elképzelés is röhejes: ballagunk a körúton, bemegyünk a táplálékkiegészítő szaküzletbe, ahol a hatóságok orra előtt doppingszert tartalmazó termékek vannak? Ezt felnőtt emberek sajnos elképzelik. Agyrém.

Persze elképzelhető, hogy egy termék tartalmaz olyan teljesen ártalmatlan hatóanyagot, ami doppinglistás. Ez nem jelenti azt, hogy egészségtelen, gondoljunk csak a koffeinre: nemrégiben még doppinglistás hatóanyagnak számított, holott a kávé mindenki által naponta fogyasztott termék. Kötelező is, mert ettől vagyunk felnőttek.

A táplálékkiegésztők koncentrált élelmiszerek, vagy gyógynövény alapú termékek, nincs bennük doppingszer, de hogy 100% biztonság legyen a doppinglista tekintetében, a gyártók vizsgálatokat végeztetnek és doppingmentességi igazolást szereznek az erre akkreditált Wessling labortól.  A gyártókat eleve nagyon szorítják az EU előírások, rengeteg, amúgy ártalmatlan, sőt hasznos hatóanyag van, amit már nem használnak, mert nem engedélyezett.

A Magyar Antidopping Csoporton keresztül mindenki megkapja azokat az információkat, amelyekkel biztosra mehet, azaz minden sportágban hozzáférhető a 100%-osan biztonságos termékek listája, ahogy az interneten is.

Annyira egy sportoló sem lehet hülye, hogy ezt nem veszi figyelembe. Ellenőrizetlen terméket csak pult alól, himu-humi haverok által beszerzett ismeretlen forrásból, panel kisszobában működő, számlát nem adó "webáruházból", apróhirdetésből stb. lehet vásárolni. Komoly szaküzletben vagy webáruházban nem.

Szintén csak azt tudom mondani: nem lehet valaki annyira hülye, hogy gagyi helyen vásárol táplálékkiegészítőt. A húst sem a dögkútból, vateráról meg a csomagtartóból vesszük!

Persze rendszeresen próbálkoznak doppingvétségen ért sportolók a táplálékkiegészítőkre fogni, de még egyszer sem igazolódott be,

És ez még nem minden.

win.jpg

A sportoló állítása szerint ugyanis fehérjében volt a doppingszer.  Ez a legviccesebb, fehérjében ugyanis még a fenti vázolt módon sem lehet semmiféle doppinglistás anyag.

A fehérje egy alap tápanyag, a húsok 20%-ban tartalmazzák. A táplálékiegészítőkben általában tejsavó alapú koncentrátum van. Könnyű erre elképzelni, hogy a gyártók unalmukban doppingszereket darálnak a protein porba, de ez sem gazdaságilag, sem gyártástechológiailag, sem a hatósági vizsgálatok miatt nem lenne kivitelezhető. Butaság.

winitab.jpg

De ők nem egy ártalmatlan, de doppinglistás anyagot találtak benne, hanem egyenesen a méregdrága Stanozololt, ami egy erős gyógyszer, azonnali mellékhatásokkal. A világon senki sem vette észre, vagy a gyártó adott el összesen egy darabot, pont neki?

Természetesen a gyártót be fogják perelni, hogy megtérítse a kárukat. És megneveznek egy  nevesincs, Magyaroszágon-sosem-hallottunk-róla gyártót. Vajon hogy jutott hozzá ehhez a márkához, ha nincs importőr? Honnan szerezte be? Lehet-e valaki olyan hülye, hogy egy nálunk nem forgalmazott, nem bevizsgált, nem az EU-ban gyártott termékkel kisérletezzen, amikor ezerféle tuti fehérje kapható a piacon, csak le kell menni érte a boltba? Hogy lehet, hogy az X éve működő cég pont nála, a pár éve már doppingvétség miatt eltiltott ártatlan báránynál bukik meg?
 
Hadd állítsak fel itt egy teóriát.

Mesebolygó meseországában okos meselény megbukik a doppingon. Mondani kell valamit, természetesen az ártatlanságot hangsúlyozva. Nem marad más, fogjuk rá a táplálékkiegészítőre, azt még talán jobban elhiszik, mint a baromfi virslit vagy a vuduzást.

Mivel jól tudjuk, hogy minden boltban kapható márka rendelkezik doppingmentességi igazolással, kell találni egy olyat, mit biztosan nem lehet kapni nálunk, és arra fogni. A cég nem fog hőbörögni, hiszen meg sem tudja. Lehet pereket emlegetni, úgysem néz utána senki.

Mindenki tudja, hogy az élsport doppinggal jár. El is fogadjuk, erről nem beszélünk, jobb elhallgatni.
Ami azonban a sport eszméjébe nehezen fér bele, az a nyílt hazugság, egy ország hülyének nézése. Arra sem gondolt az agykombájn (vagy csak leszarja), hogy ezzel egy egész iparágat próbál lejáratni, amely emberek ezreinek ad munkát.

És arra sem, hogy a táplálékkiegészítők segítségével tökéletesített étrend pont azoknak segít, akik nem akarnak illegális és egészségkárosító gyógyszerekhez nyúlni. Pont azoknak a tisztességes hobbi sportolóknak, akik az edzésben, az étrendben, azaz a munkában hisznek, nem a gyógyszerezett lelki sérültek módszereiben.   

A táplálékkiegészítők pont azért vannak, hogy természetes és egészséges módon hozzuk ki magunkból, amit tudunk. Ezt ürügyként használni több, mint szánalmas.

A szerző Doppingellenőrzési Ismeretek vizsgával rendelkezik.

komment

Címkék: dopping tápkieg

süti beállítások módosítása